Bizony. Egy új hobbi ütötte fel nálam a fejét. Bár kicsit úgy érzem ez kicsit több mint hobbi.
Már kicsi korom óta vonzódtam a művészetek mindenféle iránya iránt. Festészet, szobrászat, fotózás, zene, tánc stb. Ezek közül egyedül a szobrászatot és a fotózást nem próbáltam ki. Nem tartom magam nagy műértőnek vagy alkotónak de nem is szükséges annak lenni, hogy élvezzük a művészetek ki nem apadó tárházát. Az idő előrehaladtával rájöttem arra is, hogy a digitális grafikusság nekem való mulatság. Az interneten kolbászolva találtam programokat, instrukciókat így nekifogtam, elősző csak szárnypróbálgatás címen. Most úgy érzem szeretnék ebben egyre jobb lenni, mert alkothatok valami szépet és közben rettentően élvezem. Kicsit olyan számomra, mint a drog van, hogy órák múltával se vagyok képtelen abba hagyni, mert még eszembe jut itt egy kis változtatás, aztán amott egy kis változtatás. De sebaj az ilyen fajta fanatizmus, ha annak lehet nevezni, szerintem még mindig jobb, mint bármi más ami csak leépítene.
Egy kis ízelítő, hogy mit is lehet csinálni egy fraktál generáló programmal:
2013. február 14., csütörtök
2013. január 24., csütörtök
Quarter of me
Legtöbbször a versírásban tudom magamat leginkább kifejezni. Itt találom meg azokat az érzéseket gondolatokat, miket a hétköznapokban elások magamban és képtelen vagyok megfogalmazni. Van, hogy igyekszem bizonyos szabályok szerint keretbe foglalni, van, hogy csak jönnek a gondolatok és nem érdekelnek az írott vagy íratlan szabályai a versírásnak.
A mostani egy egész szabályos keretű iromány de nem ez a fontos benne...
Életünk telve vannak találkozásokkal, emberi kapcsolatok kialakulásával és végződésével. Fontosak, hiszen mi emberek társas lények vagyunk. Munkatársi, baráti, rokoni, családi kapcsolatok. Szerelmek, gyűlöletek. Boldogság, fájdalom. Mindegy mit is érzünk a másik iránt, mert egy dolog mindegyikben közös. A kötödés. Kötve vagyunk egymáshoz, még akkor is ha a másik fél iránt negatív érzetekkel bírunk. Az érzelmek láthatatlan szálainak százai kötnek össze. Ezért nehéz elengedni a másikat, s nem csak azért, mert önzőek lennénk. A legkevésbé vágyjuk az egyedüllétet, mert ezek nélkül rögtön a magányosság illúziójának csapdájában érezhetjük magunkat. Pedig sokszor jobb csak magunknak lenni. Szeretni és szeretve lenni lehet szabadon is, ragaszkodás nélkül. Hiszen ha belegondolunk, hogy az összeszorított markunkból több fontos dolog veszhet el, mintha nyitva tartanánk. A rossz, negatív érzésektől pedig még inkább érdemes szabadulni. Hiába gyűlölünk valakit, csupán ettől nem lesz neki rosszabb csak a mi lelkünket sorvasztja.
Hiába érezzük, hogy megkárosítottak, hogy jogunk van a vendettához. Ha be is végzi bosszúnk által felállított mérce szerint az úgy nevezett igazságszolgáltatás, nem érzünk mégis űrt? De igen, mert így a hiány, amit elszenvedtünk nem pótlódik. Amit tehetünk az a tovább lépés, szabadulva a visszarántó érzésektől, mert csak így találhatunk rá az új boldogságra és békére.
Eme gondolatok és bevezető után talán nem lesz nehéz kitalálni miről is szól a versem:
A mostani egy egész szabályos keretű iromány de nem ez a fontos benne...
Életünk telve vannak találkozásokkal, emberi kapcsolatok kialakulásával és végződésével. Fontosak, hiszen mi emberek társas lények vagyunk. Munkatársi, baráti, rokoni, családi kapcsolatok. Szerelmek, gyűlöletek. Boldogság, fájdalom. Mindegy mit is érzünk a másik iránt, mert egy dolog mindegyikben közös. A kötödés. Kötve vagyunk egymáshoz, még akkor is ha a másik fél iránt negatív érzetekkel bírunk. Az érzelmek láthatatlan szálainak százai kötnek össze. Ezért nehéz elengedni a másikat, s nem csak azért, mert önzőek lennénk. A legkevésbé vágyjuk az egyedüllétet, mert ezek nélkül rögtön a magányosság illúziójának csapdájában érezhetjük magunkat. Pedig sokszor jobb csak magunknak lenni. Szeretni és szeretve lenni lehet szabadon is, ragaszkodás nélkül. Hiszen ha belegondolunk, hogy az összeszorított markunkból több fontos dolog veszhet el, mintha nyitva tartanánk. A rossz, negatív érzésektől pedig még inkább érdemes szabadulni. Hiába gyűlölünk valakit, csupán ettől nem lesz neki rosszabb csak a mi lelkünket sorvasztja.
Hiába érezzük, hogy megkárosítottak, hogy jogunk van a vendettához. Ha be is végzi bosszúnk által felállított mérce szerint az úgy nevezett igazságszolgáltatás, nem érzünk mégis űrt? De igen, mert így a hiány, amit elszenvedtünk nem pótlódik. Amit tehetünk az a tovább lépés, szabadulva a visszarántó érzésektől, mert csak így találhatunk rá az új boldogságra és békére.
Eme gondolatok és bevezető után talán nem lesz nehéz kitalálni miről is szól a versem:
Minden
belül, fény és sötét,
Ártó
mozdulatba szakad egy kéz.
Voltunk
együtt de inkább külön,
Fájón vágy a
seb, s érzem kiürül.
Mint
néptelen fakó puszta táj,
Úgy ordít
bennem a láng,
Bántottál és
bántanak,
Ez életed
körforgása.
Nem töröd,
nem zúzod,
Csak az ént
marod.
Nem adok
többet, nincs miért,
Nem kell ez
neked, csak a tény,
Sötét
béklyóba vernél.
Nem hagyod,
hogy repüljek,
Visszarántasz százszor,
Életedbe
bomlottál,
Nekem a
rothadást adod.
Így
mosolyogsz rám,
Így ölelsz
nagyon.
Akarnád...
ugyan mit?
Szeretettel
sírba taszítani?
Mindig féltél,
sírni fogsz,
Ezért szóród
rám az átkod.
Akarod, hogy
féljem,
Akarod, hogy
fájjam,
Hogy legyek
egy korcs világ sötét leánya.
Fény
lelkemet porba dobnád,
S keresztre
húznál,
Mint volt az
kétezer éve,
Atyának
Fiát, megítélték kétszer.
Így zúgsz
most fölöttem,
Tombol a
haragod,
Mert nem
hajtok térdet,
Nem engedem
elszökni a napot.
Én előre
megyek, nem pedig hátra,
Felemelt
fejjel a szabadságba.
Lesz ott
fájdalom s még több kétely,
De ez szívem
visszhangos kérése.
Mert ébredni
vágyom,
Érteni és
érezni a világot.
Megtisztulni
félelemtől, fájdalomtól,
Szabadulni
láncaidtól.
Ott leszek,
mert ott kell lennem,
Ha te is
akarsz, gyere velem.
De nem
várok, nem vonszollak tova,
A kapcsos
korbácsot bőrömből kicsatoltam.
Elvágom az
éltető fonalat,
Élj egyedül,
én is magam voltam.
Többé bánatod
nem csap le rám,
Akaratod
félúton megáll.
Hisz tudom,
erősebb vagyok,
Akkor is ha
nem akarod.
Tovább
megyek nem nézve hátra,
Nekem szánt
kínjaid visszaszállnak.
Így érted
meg mit is tettél,
Tűzkönnyeimmel
befedvén.
S ha képes
leszel újra szállni,
A
megbocsátás fog ott várni.
2013. január 14., hétfő
Mooving
Szóval, elköltöztem előző blogomról.
Finoman szólva tele lett a bakancsom a szolgáltató kicsit fura hozzáállásaitól.
Azt nem mondom, hogy itt termékenyebb leszek de ki tudja.
Persze rengeteg gondolatom van de mivel több témában csaponganak szüntelen, elég nehéz őket különválogatnom egymástól. Hmm...
Sosem az egyszerűségemről voltam híres. Ezt talán az példázza a legjobban, hogy gimiben matek órán szüntelen kiszúrtam magammal a mindent túlbonyolítok agyacskámmal. Annak ellenére, hogy reálos voltam és imádtam a matekot. Van egy teljesen egyszerű egy ismeretlenes képlet mondjuk, amit tényleg egy perc alatt meg lehet oldani de a képlet felett én ülök és azt feltételezem rögtön, hogy biztos tettek valami furfangosságot a feladatba, így húsz perc múlva, hajamat tépve, magamat a sűrű dzsindzsásba bevíve nem értem miért nem jön ki az eredmény. Miután jó-eséllyel hússzor körbejárok egy problémát esetleg a legkézenfekvőbb megoldást is megtalálom... De jó nekem. Miért gondolom, hogy minden agyon van bonyolítva? Jó kérdés.
Egyszer erre is csak megtalálom a választ.
Finoman szólva tele lett a bakancsom a szolgáltató kicsit fura hozzáállásaitól.
Azt nem mondom, hogy itt termékenyebb leszek de ki tudja.
Persze rengeteg gondolatom van de mivel több témában csaponganak szüntelen, elég nehéz őket különválogatnom egymástól. Hmm...
Sosem az egyszerűségemről voltam híres. Ezt talán az példázza a legjobban, hogy gimiben matek órán szüntelen kiszúrtam magammal a mindent túlbonyolítok agyacskámmal. Annak ellenére, hogy reálos voltam és imádtam a matekot. Van egy teljesen egyszerű egy ismeretlenes képlet mondjuk, amit tényleg egy perc alatt meg lehet oldani de a képlet felett én ülök és azt feltételezem rögtön, hogy biztos tettek valami furfangosságot a feladatba, így húsz perc múlva, hajamat tépve, magamat a sűrű dzsindzsásba bevíve nem értem miért nem jön ki az eredmény. Miután jó-eséllyel hússzor körbejárok egy problémát esetleg a legkézenfekvőbb megoldást is megtalálom... De jó nekem. Miért gondolom, hogy minden agyon van bonyolítva? Jó kérdés.
Egyszer erre is csak megtalálom a választ.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)